POETA .blog.hu

Emlék vagy már csupán, mi magával ragadott

Gondolatban ma is karjaimba zárlak,

Magamhoz húzlak, csókodból kortyolok,

Álmomban éjjelente tárt karokkal várlak.

Távozó lépteid elhalkultak csendben,

Körbe font ismét a rideg magány,

egy gyűrött fénykép maradt csak zsebemben,

Mit könnyezve nézek, s mosolyog a szám.

Emlék vagy már csupán, egy csodálatos álom,

Marcangol a tudat, hogy nem vagy már velem,

Elengedlek csendben, saját utad járod,

De éjjelente álmomban itt leszel nekem.

Saját versem: 2010.01.19

Elmentél újra, csak nyiladat hagytad,

szívembe döfve, egy vércsepp hull alább,

búcsúzóul csókoddal, még ajkamat takartad

Midőn kitárt szárnyaiddal repültél tovább.

Kértelek időzz még, de siettél szerfelett,

szememből hirtelen elillant a mámor.

Könnyek közt kértem gyógyítsd be szívemet,

S erőtlenül suttogtam, ó jöjj vissza Ámor!

Édes börtön amiben élek

ölelés az ajtó s pillantás a zár

a szíved mélyén nyugalmat remélek

s reszkető ujjam,ujjadra talál.

Ölelésből csók lesz...s izzó kéjes vágy,

mi elönti testünk míg szorítalak,

körbe vesz az éj, s lassan húz az ágy

szíved börtönében önként vagyok rab.

Napok óta kereslek,

Vagy évek óta már?

Bújócskát játszol

Létedet keresem.

Viháncolsz köröttem,

De reám nem találsz?

Nyitva a szívem,

Lépj be hát szerelem.

Saját versem 2009.06.01.

Amikor egy szerelem véget ér,

S elmúlik a szenvedély,

Könnyezve ébredsz egy hajnalon,

Midőn éhező lelked enni kér.

Amikor egy szerelem véget ér,

Összetört szív már nem remél,

S arcodra ül a fájdalom,

Hiába takarja két tenyér.

Saját versem 2009.06.01.