Kinézek az ablakon, már halványul a fény,
Sötét fellegek, hullatnak csillag könnyeket,
Angyali szárnyakon közeleg az éj,
Szürke hátán hordozva, egy fényes ünnepet.

Ezüstös gömb, tükröz mosolygós arcot,
Egy olvadó viasz csepp, mélán hull alá,
Meghitten elfedve sok hétköznapi harcot,
Díszek közt békésen várunk egy csodát.

Remegő kezek bontogatnak csendben,
S fürkészve kémlelik a titkok dobozát,
A szeretetet, apró ajándékba rejtve,
Magunkhoz vesszük, s mondunk egy imát.

A szent este meghitten békességben múlik,
S még napokig a nyugalom lelkünkben honol,
Egy gondolat marad, csak mi fejünkben sejlik,
Vajon a karácsony hétköznap merre bujdokol?

Saját versem 2008.11.12.