Csikorgó fogával testembe mart,

Menekülni tőle nincs remény soha,

Foglya lettem, mert engem akart,

Elvesztem végleg, ó én ostoba.

Lassítani akart, de – gyorsabban -mondtam,

Tizenéves fejjel sürgettem őt,

Ifjúi hévvel, türelmetlen voltam,

Felnőni akartam, mindenekelőtt.

Huszonévesen már módosult a léptem,

Megfontoltabb lettem, ő rohant tovább,

A lepergő évekre ügyet sem vetettem,

Elszakadtam tőle, s mentem odább.

 Találkoztunk újra, s csimpaszkodott,

Arcomra ráncot, hajamba ezüstöt szőtt,

Meggörbült testemen teherként utazott,

S csak lelkem könnyezte a múló időt.