Párizsban járok egy forró délután,A Szent Mihály út kövét koptatom,
S eszembe ötlik egy édes költemény,
Gyönyörű sorait lelkemben siratom.
A tisztelet könnye egy költőnek szól,
Élete s szerelme példát ad nekem,
Levelek hullanak, feltámad a szél,
Tovább sétálok és az "őszt" kémlelem.
Nyári melegben visz tovább a lábam,
A kósza szellő némán vissza vissza tér,
Egy hűvös kapualjban rózsát veszek,
S a város lüktető zaja a Szajnáig kísér.
Felvillan egy kép, Lédád és verseid,
Míg a szál virágot a folyónak adom,
Ajkamon költeményed új értelmet nyer,
S szívemben egy nép köszönetét hozom.
(Saját versem 2008.03.29.)
E versem Ady Endrének szeretne emléket állítani,mert az alábbi "PÁRIZSBAN JÁRT AZ ŐSZ" című költeménye volt ami megszerettette velem a műfajt.
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
(Ady Endre)
