Lassú léptekkel távolodik a magány,
egy úton mely a végtelenbe tart,
porzik az aszfalt a léptei nyomán,
bezárul a múlt, mely fájdalmat takart.
Ernyőzöm tenyerem a szemem fölé,
úgy nézek utána s a szívem ragyog,
elment, s ne is jöjjön vissza többé,
mert mostantól örökre a tied vagyok.
(saját versem 2008.03.04.)
