A városban járok,egyedül sétálok,
Egy omladozó házban régi mozi áll,
Belépek az ajtón,s egy termet találok,
Benne poros székek,mind engem invitál.
Recsegve sír a fa, mikor elhelyezkedem,
Hangja szinte bántó, fájón jajong a múlt,
Kiszakadt kárpitot markol a kezem,
Hajdanán piros volt,de mára megfakult.
Egy közeli neszt hallok,bekapcsol a gép,
Fénycsóva indul, arcomon döbbenet,
A porlepte vásznon összeáll egy kép,
Én nem mozdulok, csak nézek réveteg.
Menekülni próbálok,behunyom szemem,
De innen már nincs kiút, fogva tart e rom,
Az életem filmjét a végéig nézhetem,
És nem marad más nekem,csak a fájdalom.
(saját versem 2008.03.28.)
A régi mozi.
2008.04.26. 18:01 | tomione | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://poeta.blog.hu/api/trackback/id/tr50443387
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
