Egy öreg kastély tornyában,
Rejtett kis szobájában,
Alszik egy arany hajú lány,
Álmodik hosszú századokon át,
Álmában elhagyja a szobát,
Paraszt ruhában a mezőket járja.
Szeretne egyszerű lány lenni,
A királyságát eldobni,
Mert valahol a szerelme várja.
Ha nem osztja meg vele senki más
Ó mit ér a kincs és csillogás,
Egy torony szobába zárva.
Egy öreg kastély tornyában,
rejtett kis szobájában,
Álmok közt hal meg a lány,
Mert nem jött a királyfi,ki a karjába zárja...
(saját versem 2008.03.31.)
Végtelen álom.
2008.04.26. 19:35 | tomione | Szólj hozzá!
Szajna-parti memoár.
2008.04.26. 18:04 | tomione | Szólj hozzá!
Párizsban járok egy forró délután,A Szent Mihály út kövét koptatom,
S eszembe ötlik egy édes költemény,
Gyönyörű sorait lelkemben siratom.
A tisztelet könnye egy költőnek szól,
Élete s szerelme példát ad nekem,
Levelek hullanak, feltámad a szél,
Tovább sétálok és az "őszt" kémlelem.
Nyári melegben visz tovább a lábam,
A kósza szellő némán vissza vissza tér,
Egy hűvös kapualjban rózsát veszek,
S a város lüktető zaja a Szajnáig kísér.
Felvillan egy kép, Lédád és verseid,
Míg a szál virágot a folyónak adom,
Ajkamon költeményed új értelmet nyer,
S szívemben egy nép köszönetét hozom.
(Saját versem 2008.03.29.)
E versem Ady Endrének szeretne emléket állítani,mert az alábbi "PÁRIZSBAN JÁRT AZ ŐSZ" című költeménye volt ami megszerettette velem a műfajt.
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
(Ady Endre)
A régi mozi.
2008.04.26. 18:01 | tomione | Szólj hozzá!
A városban járok,egyedül sétálok,
Egy omladozó házban régi mozi áll,
Belépek az ajtón,s egy termet találok,
Benne poros székek,mind engem invitál.
Recsegve sír a fa, mikor elhelyezkedem,
Hangja szinte bántó, fájón jajong a múlt,
Kiszakadt kárpitot markol a kezem,
Hajdanán piros volt,de mára megfakult.
Egy közeli neszt hallok,bekapcsol a gép,
Fénycsóva indul, arcomon döbbenet,
A porlepte vásznon összeáll egy kép,
Én nem mozdulok, csak nézek réveteg.
Menekülni próbálok,behunyom szemem,
De innen már nincs kiút, fogva tart e rom,
Az életem filmjét a végéig nézhetem,
És nem marad más nekem,csak a fájdalom.
(saját versem 2008.03.28.)
A pirkadat dala.
2008.04.26. 17:54 | tomione | Szólj hozzá!
Csörög a vekker,tova száll az álom,
A kávém kortyolom, dereng már az ég,
Dolgozni indulok,s míg az ajtót zárom,
A tavasz illatát, beszippantom én.
A madarak dala hajnalt köszönt,
Szerelmes énekük, egy társat remél,
Ballagok,s nem értem a közönyt,
Mit a szembejövő arcokra kirajzol a szél.
Mert a pirkadat dala nekik is szól,
Csak hallgatni kell ezt figyelmesen,
Tárjuk ki szívünket,s lelkünkig hatol,
Az apró torkokból kibúvó szerelem.
(saját versem 2008.03.24.)
Csak egy szó.
2008.04.26. 17:50 | tomione | Szólj hozzá!
Amikor őszinte a szó,
megbocsájtható,
De miért hiteget,
Ha mást jelent a tett?
Miért kell e seb,
Nem becsületesebb?
Egy szót kimondani,
Mint csendben eltűnni?
(saját versem 2008.03.22.)
